A földhöz tapadó sár nem csak koszt jelent. Egy-egy nyom az idő múlását, a mindennapok keménységét és a kétkezi munka becsületét hordozza magában. Egy városi ember számára talán csak egy elhagyott pár cipő, de aki tudja, mit jelent hajnalban kelni, hidegben etetni, földet művelni, annak ezek a lábbelik egy egész élet történetét mesélik el.
A gumipapucsok a falusi lét igazi túlélői. Nincs bennük semmi pucc, semmi felesleges dizájn, mégis tökéletesen betöltik a szerepüket. Ezek a papucsok látták a napkeltéket, amikor a baromfik türelmetlenül várják az első falatokat. Álltak esőben, dagonyában, hóban, amikor nincs kifogás, a munka nem állhat meg. Kísértek embert földekre, istállókba, ólakhoz, és csak egy-egy röpke pillanatra pihentek meg – épp úgy, ahogy gazdájuk.
Minden ránc, minden sárfolt egy-egy emléket őriz. Talán egy különösen nehéz napot, amikor a vihar kárt tett a kertben, és helyre kellett hozni mindent. Talán egy forró nyári délutánt, amikor a kapálás után a porban hagyták őket pihenni. Vagy egy hosszú tél végi napot, amikor a gazda végre érezte a tavasz első leheletét, és lerúgta őket a tornác lépcsőjén.
Aki igazán érti ezt az életet, az tudja, hogy a legnagyobb történeteket nem könyvekben, nem hírekben, hanem a földhöz tapadt sárban, a megviselt eszközökben és az elnyűtt cipőkben lehet megtalálni. Ezek a lábbelik nemcsak az utat járják végig, hanem az életet is.
Vélemény, hozzászólás?